Forró olajban főzték meg a japán Robin Hoodot

Ishikawa életéről kevés megbízható adat maradt fenn. A későbbi történetek hol szamurájcsaládból származó bosszúállóként, hol nindzsaként, hol közönséges bandavezérként mutatják be. A legelterjedtebb változat szerint gazdag kereskedőket és előkelőségeket fosztott ki, a zsákmány egy részét pedig szétosztotta a szegények között. Éppen ezért szokták Robin Hoodhoz hasonlítani, bár arra nincs biztos bizonyíték, hogy valóban önzetlenül segítette volna a nélkülözőket.

A történeti források jóval szűkszavúbbak. Egy, az események idején Japánban tartózkodó jezsuita misszionárius feljegyzése szerint 1594 körül Kiotóban üstben főztek meg egy rablót és több társát. A beszámoló nem nevezi meg Ishikawát, ezért a kutatók csak feltételezik, hogy a feljegyzés a legenda mögött álló valódi kivégzésről szólhat.

A későbbi elbeszélések szerint Ishikawa vesztét az okozta, hogy megpróbálta meggyilkolni Japán egyik leghatalmasabb urát, Tojotomi Hidejosi hadvezért. Állítólag bejutott rezidenciájára, ám egy levert tárgy hangja felébresztette az őröket. Elfogták, majd példátlanul kegyetlen halálra ítélték.

A kivégzés helyszínét gyakran a kiotói Kamo folyó Sanjō híd környéki medréhez teszik. Ishikawát társaival és egyes változatok szerint családtagjaival együtt hatalmas vasüstök elé vezették. A közismert legenda forró olajról beszél, más hagyományok azonban vizet említenek.

A történet leghíresebb szelete szerint a rabló kisfiát is beledobták az üstbe. Ishikawa ekkor felemelte a gyermeket, és a feje fölött tartotta, miközben ő maga már a forró olajban szenvedett. A legenda innen több irányba ágazik. Az egyik változat szerint kitartása annyira meghatotta a jelenlévőket, hogy a fiút kiemelték és megkegyelmeztek neki. Egy másik szerint Ishikawa végül nem bírta tovább, és gyermekével együtt elmerült az üstben. Olyan elbeszélés is létezik, miszerint az apa maga nyomta fiát a folyadék alá, hogy gyorsabb halált haljon.

A jelenet történeti hitelessége nem igazolható, de a japán színházban és képzőművészetben a férfi az önfeláldozás jelképévé vált. Hírnevét elsősorban az Edo-korban született elbeszélések és kabukidarabok alapozták meg. A színpadon már nem egyszerű rablóként, hanem a zsarnoki hatalommal szembeszálló, rendkívüli képességű hősként jelent meg.

Ishikawa legendájához egy híres búcsúvers is kapcsolódik. Ennek lényege nagyjából az, hogy még ha el is fogy a tengerpart minden homokszeme, a tolvajok magja akkor sem vész ki a világból. Az üzenet világos volt: a hatalom kivégezhet egy rablót, de az igazságtalanság és a nélkülözés mindig újabb törvényen kívülieket teremt.

A kegyetlen ítélet jól tükrözi a feudális Japán büntetési rendszerét. A középkori és kora újkori hatalom példát statuált az elítéltek kivégzésével. A lefejezés mellett alkalmaztak keresztre feszítést, máglyahalált és olyan kivégzést is, amelynél az áldozat nyakát fűrésszel vágták át. A büntetéshez gyakran megszégyenítő felvonulás és a holttest közszemlére tétele társult.

A szamurájok helyzete eltért a közemberekétől. Számukra a közönséges hóhér általi kivégzés különösen megalázónak számított, ezért bizonyos esetekben engedélyezték vagy elrendelték a szeppukut. A rituális öngyilkosságnak szigorú szabályai voltak: az elítélt felvágta a hasát, segítője pedig lefejezéssel rövidítette le szenvedését. A legismertebb ilyen történetek közé tartozik a 47 rónin esete, akik uruk megbosszulása után kaptak engedélyt a szeppukura. A történetről ebben a cikkben számoltunk be részletesen.

Ishikawa Goemon nevét ma is őrzi a goemonburo, egy hagyományos japán fürdőüst elnevezése. A fürdőzőnek egy falapon kell állnia a felmelegített üstben, hogy ne érintkezzen közvetlenül a forró fémmel.