Aranydróttal és elefántcsonttal próbálták megmenteni a francia grófnő mosolyát

Anne d’Alègre földi maradványait 1988-ban találták meg a franciaországi Laval régi várának kápolnája alatt. A régészek egy emberi test formáját követő ólomkoporsóra bukkantak, amelyet egy fából készült szarkofágba helyeztek. A koporsón nem szerepelt felirat, ezért kezdetben nem lehetett tudni, kit temettek el benne.

A testet vászonlepelbe csavarták, amelyet kenderkötelekkel rögzítettek. Az elhunytat gondosan bebalzsamozták, így a csontváz jó állapotban maradt fenn. Ahogy a The History Blog is írja, az antropológiai és régészeti vizsgálatok alapján végül Anne d’Alègre-ként azonosították, aki körülbelül 1565-ben született, és 1619-ben halt meg.

A grófnő szerveit – köztük az agyát, a tüdejét és az emésztőrendszerét – a balzsamozás során eltávolították, helyükre pedig illatos növényeket és bogyókat tettek. A koporsó külsején, a mellkas fölött egy szív alakú ólomtartót is elhelyeztek. Ebben kiszáradt szerves maradványokat találtak, amelyek minden bizonnyal egy emberi szívből és a tartósításához használt anyagokból álltak.

Anne előkelő családban, ugyanakkor háborúkkal és vallási viszályokkal terhelt korszakban élt. Első férje XIX. Guy, Laval grófja volt, akinek családja jelentős birtokokat tartott fenn Bretagne-ban, Normandiában és Maine területén. A férfi protestáns nevelést kapott, és a francia vallásháborúk idején a hugenották oldalán állt.

Amikor 1586-ban meghalt, Anne egyéves fia, a későbbi XX. Guy nevében irányította a család birtokait. A politikai és vallási küzdelmek miatt a gyermek vagyonát elkobozták, Anne gyámsági jogát pedig egy időre megvonták. Egy levelében arról írt, hogy annyi jövedelmet vontak meg tőlük, hogy fiával együtt az élelem előteremtése is nehézséget okozott nekik.

A helyzet csak az 1598-as nantes-i ediktum után rendeződött, amikor visszakapták a családi birtokokat. Anne később ismét férjhez ment, fia azonban 1605-ben, húszévesen meghalt, miközben II. Rudolf német-római császár oldalán harcolt az Oszmán Birodalom ellen. Halálával megszakadt a Laval grófok férfiága.

Anne második férje 1613-ban hunyt el. A grófnő ekkor újabb házasságot tervezett, és több előkelő kérő neve is felmerült. Párizsban sokat beszéltek szerelmi életéről, feltűnő ruháiról és arról is, hogy szívesen vett részt gyorsasági kocsikázásokon. Végül sosem házasodott újra.

Hosszú betegség után, 1619-ben halt meg. Protestáns vallása miatt nem engedték, hogy a Laval család többi tagja mellé temessék, ezért került a vár kápolnájába, ahol maradványait csaknem négyszáz évvel később megtalálták.

Fogainak részletes vizsgálatára modern, háromdimenziós fogászati képalkotó eljárást használtak. A felvételek súlyos fogágybetegséget mutattak ki, amely miatt több foga meglazult. A felső állkapocs jobb oldalán két kisőrlőt 0,4 milliméter vastag aranydróttal kötöttek össze, hogy ne essenek ki, egy hiányzó felső metszőfog helyére pedig elefántcsontból készült műfogat illesztettek. Később a vízilóagyar dentinjét is használták hasonló pótlásokhoz, Anne esetében azonban elefántcsontot alkalmaztak.

Az aranydrótokat időről időre meg kellett húzni, hogy a fogak továbbra is a helyükön maradjanak. Ez jelentős fájdalommal járhatott, miközben a fokozódó nyomás tovább lazíthatta a szomszédos fogakat. A látványos és költséges kezelés tehát átmenetileg elfedte a problémát, de hosszú távon súlyosbíthatta azt.

A kutatók szerint Anne számára valószínűleg nem a fogak egészségének megőrzése volt az elsődleges cél. Az előkelők körében a testi elváltozásokat gyakran erkölcsi gyengeség vagy alacsonyabb társadalmi helyzet jelének tekintették. Egy fogatlan mosoly jelentősen ronthatta volna a grófnő megítélését, különösen akkor, amikor özvegyként új férjet keresett.

(Belső kép)