Tovább él a rabszolgaság ebben az indonéz turistaparadicsomban
Indonéziáról sokunknak mesébe illő tengerpartok és a pálmafákkal teli vadregényes tájak jutnak az eszébe. Sumba szigetén azonban a gyönyörű táj mögött egy évszázadok óta fennálló, megdönthetetlennek látszó társadalmi rend is meghúzódik. A helyi kasztrendszerben egyes családok ma is szolgaként élnek mások mellett, sorsuk pedig gyakran már születésüknél eldől.
A rendszer szorosan kapcsolódik Sumba ősi hitvilágához, a marapuhoz. Bár a sziget lakóinak jelentős része kereszténynek vallja magát, a hagyományos vallási és közösségi szabályok továbbra is erősen formálják a helyiek életét. A társadalom három nagy rétegre oszlik: a maramba az előkelőket és az arisztokráciát jelöli, a kabihu a szabad közrendűeket, az ata pedig a szolgák csoportját.
Kívülről nézve mindez nem feltétlenül hasonlít a rabszolgaságról kialakult történelmi képhez. Az aták általában nem élnek láncra verve, és gyakran ugyanabban a háztartásban laknak, mint a maramba család tagjai. Egyes előkelők úgy beszélnek róluk, mint saját rokonaikról: támogatják az iskoláztatásukat, és lehetőséget adnak nekik az önálló jövedelemszerzésre. Van olyan ata is, aki úgy fogalmaz, hogy számára ez a státusz már csak az ősöktől örökölt hagyomány jelképe.
Jogvédők szerint az aták kiszolgáltatottsága azonban a mai napig aggasztó. Fizikai bántalmazásról és szexuális erőszakról is érkeztek beszámolók még a közelmúltban is, miközben az áldozatoknak kevés esélyük nyílik arra, hogy a befolyásos maramba családokkal szemben érvényt szerezzenek az igazuknak.
2024-ben egy tizennyolc éves nő tett feljelentést egy férfi és annak fia ellen. Azt állította, hogy tizenhárom éves kora óta rendszeresen megerőszakolták. A fiatal nő ata családból származott, az általa megvádolt férfiak pedig a maramba réteghez tartoztak.
Egy előkelő maramba búcsúztatására akár több ezer ember is összegyűlhet, a szertartást pedig lovak feláldozása kísérheti. Antropológusok szerint korábban előfordult, hogy aták testét is elhunyt uruk mellé temették. Ez a gyakorlat mára eltűnt, a mögötte álló gondolkodás azonban részben tovább él.
Az indonéz állam óvatosan közelít a kérdéshez. A hivatalos álláspont szerint a változást elsősorban az oktatás hozhatja el, ezért a kormány nem akar hirtelen beavatkozni a helyi közösségek életébe.
Olvasd el ezt is!