Ez az apró evolúciós fordulat indította el a hüllők és az emlősök fejlődését

A karbon időszak (kb. 359 millió és 299 millió évvel ezelőtt) nedves élőhelyein a kétéltűszerű gerincesek jól boldogultak, ám szaporodásuk továbbra is a vízhez kötötte őket. Petéik nem bírták volna ki a kiszáradást, ezért az új nemzedéknek tavakban, folyókban vagy mocsarakban kellett fejlődnie. A szárazföld meghódítása így sokáig csak részleges maradt.

A fordulatot az amnionos tojás (vagy magzatburkos tojás) kialakulása hozta el. Ez a különleges szaporodási forma saját, védett közeget biztosított az embriónak, így az állatoknak többé nem kellett visszatérniük a vízhez az utódok világra hozásához.

A korai amnionosok fejlődési vonala idővel két nagy ágra vált szét. Az egyikből később a hüllők, a dinoszauruszok és a madarak alakultak ki, a másikból pedig az emlősök ősei. A két csoport eleinte még annyira hasonlított egymásra, hogy a kutatók ma főként a megkövesedett koponyák apró szerkezeti eltérései alapján tudják elkülöníteni őket.

A szétválást a Föld éghajlatának átalakulása is felgyorsította. Körülbelül 305 millió évvel ezelőtt a bolygó melegebbé és szárazabbá vált. A hatalmas mocsárerdők zsugorodni kezdtek, majd kisebb, egymástól elszigetelt területekre szakadtak. A vízhez kötődő élőlények egyre kevesebb megfelelő élőhelyet találtak, az amnionosok előtt viszont új vidékek nyíltak meg.

Hasonló fordulat zajlott a növényvilágban is. A nedvességet igénylő, spórákkal szaporodó fajok mellett egyre jobban terjedtek a magvas növények, köztük a korai tűlevelűek. A mag a növények számára nagyjából ugyanazt jelentette, mint az amnionos tojás az állatoknak: megvédte a fejlődő utódot, és csökkentette a víztől való függést.